FORRÁS ALOSZTÁLY - MAGYAR TEOZÓFIAI TÁRSULAT |
|
Köszönti Önt a Forrás teozófiai alosztály!Megalakult a Magyar Teozófiai Társulat (újraindulás óta létrehozott) harmadik alosztálya a Forrás. Alosztályunk a Teozófiai Társulat azon tagjaiból szerveződött, akik a teozófiai eszmék gyakorlati megvalósítását, életvitelük e szerint való átalakítását, valamint a segítségnyújtást és szolgálatot tekintik feladatuknak. Tevékenységünkkel minden ilyen irányú törekvést is támogatni kívánunk. "Mert az 'emberiség' a legnagyobb árva, az egyetlen kitagadott a földön, kedves barátom. Minden embernek, aki képes egy kissé az önzetlenségre kötelessége, hogy valamit, még ha csak keveset is, tegyen az emberiség jólétéért." ( K.H.) "...De dolgoznotok kell azért, hogy saját elméteken világosságot árasszatok mások elméjébe...Aki szeretné megtanulni, miképp használhatna az emberiségnek, s azt hiszi, hogy képes mások jellemét megismerni, azzal kell kezdje, hogy megtanulja önmagát ismerni és saját jellemét igazi értéke szerint értelmezni." ( M.) ...írja egy helyen a Teozófiai Társulat két alapító mestere, Kuthumi Mester és Morya Mester. Ez a két kis idézet rövid összefoglalása annak, mit kell tennie a Teozófiát megvalósítani kívánó törekvőnek: késlekedés nélkül segíteni ott, ahol tud, és közben folyamatosan törekedni arra, hogy egyre alkalmasabbá váljon embertársai szolgálatára. Tanulni, tapasztalni, jellemét csiszolni, és egyre bővíteni 'együttérzésének körét'. Erre törekednek a Forrás Alosztály tagjai is. A Teozófiáról, a Társulatról, céljainkról és tevékenységeinkről részletesen olvashatnak ezen a honlapon, kérdéseiket, észrevételeiket a 'Kapcsolat' menüpont alatti elérhetőségeken, valamint a Fórumban juttathatják el hozzánk. "Saját tövises utadhoz azt mondom: bátorság és remény." (Kuthumi Mester) |
|